View Larger Map
Voltak pillanatok az út szervezése során, amikor nem voltam benne biztos, hogy ez össze fog jönni - a vízum ügyintézés nem egyszerű (Frednek, a haveromnak, aki csatlakozott, nem is lett meg a vízuma utazás előtt, szerencsére magán a határon végül megkapta), a belföldi repülőkről, buszokról és vonatokról információt szerezni kemény, előre online foglalni bármit pedig lehetetlen...Aztán végül mégis minden meglett, a maga ritmusában (persze próbáltam nyugatiasan siettetni dolgokat, nem jött össze, végül elfogadtam a játékszabályokat), és múlt pénteken Freddel nekivágtunk Iránnak.
Ez az az út, amely előtt mindenki sopánkodott és ijesztgetett, hogy letartóztatnak (és a fényképezés-mániám volt a legfőbb jósolt ok), hogy elrabolnak vagy egyszerűen csak rosszul fogom érezni magam ebben az ultra-konzervatív muzulmán államban, ahol az ajatollah szava szent és ahol egy korty alkohol halálbüntetést hozhat maga után... de én abszolút bíztam a Lonely Planetben, amely kitartóan mondogatta, hogy egy dolgot mindenképpen hagyjunk otthon: az összes sztereotípiánkat, hisz rengeteg élmény érhet Iránban, ha beengedjük őket. Az biztos, hogy Irán számomra a meglepetések országa volt, a kellemes meglepetéseké, amelyek folyamatosan értek, és amelyek egy részéről a következő pár posztban beszámolok.
Úton hazafelé, az esfahani reptéren a vámos megkérdezte, hogy hogy tetszett Irán, és mennyiben volt más, mint amire számítottunk előtte. Amikor elmeséltem, hogy nekem mindenki azt mondta, hogy ez egy veszélyes hely, közben meg milyen kifejezetten szuper volt, elmondta, hogy hát igen, nagyon aggasztja, hogy a politikának köszönhetően a nyugatiaknak milyen torz képük van Iránról, tegyem már meg, hogy mesélek a barátaimnak egy picit, miket tapasztaltam az utam során. Asszem ennek a kérésnek eleget tudok tenni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése